Aki ismer, az mindjárt a nyitóképből leszűrheti, hogy nagyon jól éreztem magam ezen a versenyen, mert elég ritkán szoktam ilyen nyíltan és őszintén belemosolyogni a kamerába. Pedig nincs mellettem egy darab állat sem, csak csillámparipák. Fura, nem?
Csütörtök délután a DEAC Atlétika tornatermi edzésére szoktam járni, és már régen feltűnt, hogy ez a társaság nagy jelentőséget tulajdonít a tavasszal Szarvasűző, ősszel Rókaűző néven megrendezett egyetemi váltófutásnak. Már tavaly is hívtak, de én ugye nehezen mozdulok itthonról. Idén nem akartam kimaradni, mert egyrészt megtisztelő, hogy hívnak, másrészt gondoltam, hogy jó móka lehet, ha ennyire sokat foglalkoznak vele. 
Bekerültem hát a Szarvasűző Nyugger Csillámparipák csapatába.
Maga a verseny Egerben indul és Miskolcon van vége, 84 km hosszú összesen, a táv nagy része a Bükkben húzódik.
Először egy hosszabb, 10 km körüli szakaszt osztottak nekem, de egy sérülés miatt ebből egy  5 km-es lett, mégpedig mindjárt a nyitó szakasz. Voltak kétségeim, mert még sose futottam ilyen távot versenyen, edzésen se nagyon. 
Reggel már jól indult a nap, mert nem kellett bebringáznom, Tomi fölvett, aztán az agrárnál átszálltunk Zelei Zsolt kocsijába, akiről menet közben kiderült, hogy régebben komolyan focizott, és erről, a két sportág összevetéséről jól elbeszélgettünk Egerig. 
Ahogy befordultunk a városba, hirtelen rám tört a para, hogy itt atléták lesznek, mit fogok én kezdeni azon az 5 km-en csigaként, és ha utolsó leszek, mit szólnak a többiek. 
A versenyközpont keresgélése közben sem nyugodtam meg a sok agáralkatú hölgyemény láttán. 
Aztán összeverődött a csapat, megcsodálták a baglyos gatyómat, majd Detty megkínált minket egy ginseng tartalmú kiegészítővel, amitől majd felpörgök és nem minősül dopingnak. 

Ezen kicsit felbátorodva felkapaszkodtam a buszra, ami a rajthoz vitt, a mögöttem felszálló csajok látványa azonban mindjárt redukálta is az önbizalmamat. 
A Dobó téren nagy buli, a verseny kabalaállata, Bonifác, bemelegítés, a rajtban szerényen meghúzódtam hátul, aztán rajt!

Az első másodpercekben rájöttem, hogy nem jól helyezkedtem, mert néhányan előttem eléggé kocogósra vették a figurát, gyorsan áthámoztam magam rajtuk, és felszabadulva a gondolattól, hogy utolsó már nem leszek, üldözőbe vettem a mezőny elejét. Ménes Anita és egy másik atléta nagyon gyorsan eltűntek szem elől a kanyargós útvonalon, de a maradékkal egész jól tartottam a tempót, és előzgettem is. Aztán egy idő után már elfogytak előlem a potenciálisan előzhető futók, úgyhogy egy általam jónak vélt iramban róttam Eger utcáit. A táv 2/3-nál átvittek minket a Dobó téren, ez jól jött, mert a csapat tagjai nagyon biztató dolgokat kiabáltak nekem, így el is határoztam, hogy az utolsó km-t még meghúzom. 

Na, ebből semmi nem lett, mert szembejött egy elég meredek, macskaköves emelkedő, ami rendesen hasbaakasztott, utána örültem, hogy rendezni tudtam a mozgásomat, felvettem az utazósebességet, és a többiek heves biztatása mellett befutottam. 
Ez megvolt, nem égtem be, hurrá! 
Kajálás és kávézás után elindultunk a Bükkbe a váltó egy részével. Én előre megmondtam, hogy ha már eljövök egy napra ide, akkor nem fogok a kocsiban ülni, hanem még néhány szakaszt megfutok versenyen kívül, így a srácok kiraktak valahol Bánkút előtt 8 km-rel, hogy fussá, bolond!
Jó kis emelkedővel kezdődött, aztán lankás, gyönyörű táj, hóvirágmező, és már ott is voltam Bánkúton, majd elég vidám iramban haladtam tovább Szentlélek felé. Sík az nem volt egy méter sem, csak fel s le, de élveztem a változatosságot. A szentléleki váltópontnál vizet akartam kérni valakitől, előkerült Zelei Zsolt, megtöltötte a kulacsomat, és már lódultam is neki a hosszú lejtőnek. Marha büszke voltam a tempóra, aztán később megtudtam, hogy Zsolt ugyanitt 3:40-es ezrekkel jött le. 
A főúton a térkép szerint jobbra fordultam, mert azt mondták, Ómassán lesz a következő váltópont, később kiderült, hogy elírták a programfüzetben, így nekem jobbra, Újmassa irányába kellett volna futni. Persze feltűnt, hogy sehol senki, de térerő híján elég nehezen tisztáztuk a helyzetet és találtuk meg egymást. 
Így sajna lekéstük Detty miskolci rajtját, de ő ettől még szokásához híven nagyszerűen futott, és Levivel együtt finiseltek az atlétikai pályán. 

A verseny végeztével nagy buli kezdődött, ami az éjszakába is belenyúlt, bár én nem maradtam ott. 
Az eredményhirdetésnél amikor bemondták a 4. csapat idejét, nem gondoltam, hogy ezek mi lennénk, de ahogy a név olvasásához kezdett a bemondó ("Imádom ezt a nevet"), már tudtam, hogy mégis mi vagyunk, és nagyon örültem, hogy a társaság eddig legjobb teljesítményének én is részese lehettem. 
Köszönöm Zsoltnak és Tominak a fuvart, és mindenkinek, hogy hívtatok és ott lehettem!